![kis gömböc](https://gyerekemnekmagyarul.com/wp-content/uploads/2021/11/kisgombocmagyarnepmesek.jpg)
Mese: A kis gömböc
A mai bejegyzés egy ismert népmese, A kis gömböc története. Tudjátok-e, mi az a gömböc? Olvassátok el a mesét és oldjátok meg a feladatokat!
Ezt a mesét is átalakítottam egy kicsit, hogy könnyebben olvasható és érthető legyen a gyerekek számára. Kihagytam vagy átírtam a túlzottan régies szavakat, kifejezéseket. Azt gondolom, egy külföldön élő gyereknek nem feltétlenül kell ismernie olyan szavakat, amiket a mai magyar nyelvben már nem vagy csak elvétve használunk. Természetesen, ha ragaszkodtok a mesék eredeti nyelvezetéhez, rengeteg helyen megtaláljátok azokat a változatokat. Azt a megoldást is választhatjátok, hogy először elolvassátok az átírt mesét, és amikor már ismerős a történet, megkeresitek az eredeti változatot.
A történet röviden: A szegény ember malackát vág, mindenét megeszik, már csak a gömböce van meg. A szegény asszony felküldi három lányát egymás után a padlásra, hogy lehozzák, de a kis gömböc sorra valamennyiüket bekapja. Majd befalja az asszonyt és a gazdát is, leszakad a madzagja, legurul a létrán, ki az utcára. Bekap egy csapat aratót, egy szakasz katonát, egy csorda disznót, de a kiskanász bicskája megakad a torkán, felhasítja, és valamennyien kisétálnak.
Így néz ki a mese:
![](https://gyerekemnekmagyarul.com/wp-content/uploads/2021/11/A-kis-gomboc_page-0001-724x1024.jpg)
![](https://gyerekemnekmagyarul.com/wp-content/uploads/2021/11/A-kis-gomboc_page-0002-724x1024.jpg)
![](https://gyerekemnekmagyarul.com/wp-content/uploads/2021/11/A-kis-gomboc_page-0003-724x1024.jpg)
És itt láthatók a feladatok:
![](https://gyerekemnekmagyarul.com/wp-content/uploads/2021/11/A-kis-gomboc_page-0004-724x1024.jpg)
![](https://gyerekemnekmagyarul.com/wp-content/uploads/2021/11/A-kis-gomboc_page-0005-724x1024.jpg)
![](https://gyerekemnekmagyarul.com/wp-content/uploads/2021/11/A-kis-gomboc_page-0006-724x1024.jpg)
Ha le akarjátok tölteni a mesét és a feladatlapot, ide kattintsatok:
A mese egyéb feldolgozásai
Kattintsatok a képekre
A meséhez kapcsolódó feladatok
Kattintsatok a képekre
Ha más történeteket is szeretnél olvasni, látogasd meg a Mesék, mondák oldalt a weblapon.
Jó szórakozást!
Ezeket is érdemes megnézni
![Szabo Magda fökep web](https://gyerekemnekmagyarul.com/wp-content/uploads/2022/10/Szabo-Magda-fokep-web-500x380.png)
SZABÓ MAGDA, a világon legismertebb magyar írónő
2022.10.05.![nyár](https://gyerekemnekmagyarul.com/wp-content/uploads/2021/06/nyar_JillWellington_Pixabay-500x380.jpg)
Nyári versek
2021.06.10.![gyereknapi programok](https://gyerekemnekmagyarul.com/wp-content/uploads/2021/05/gyereknapi-programok-500x380.jpg)